Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Üdvözöl mindenkit a Charme Hungary Dance Club!

Kik vagyunk?

2009 óta működő azonosnemű versenytánc egyesület. Fiatalok, akik rendszeresen edzünk, és a nemzetközi azonosnemű versenyeken eredményesen szerepelünk. Olyan tanároktól tanulhatunk, akiknek neve mindenki számára ismerősen cseng a versenytáncban (Inotai Csaba, Vyshetravskaya Margarita, Zsigovics István és Katona Zsuzsa).

A Charme Hungary Táncklubot négy táncos pár alapította, azzal a céllal, hogy a magyar azonosnemű táncosoknak gyakorlási lehetőséget biztosítson a minél eredményesebb versenyzéshez. Úgy gondoltuk, hogy együtt könnyebben tudunk termet és tanárokat találni. Valamennyiünknek jó érzés egy közösség tagjaként társastáncolni, mert, ahogy a műfaj neve is mutatja, ez a tánc együtt, társaságban jó. Így alakult meg végre azonosnemű versenytánc klubunk, aminek a nevét a nemzetközi versenyeken is feltüntethettük.

Egyesületként azon dolgozunk, hogy a magyarországi LGBTQ emberek számára olyan szociális és sport közösséget biztosítsunk, ami erősíti a láthatóságot és az elfogadást. Ahol a táncosok tetszés szerint táncolhatnak vezetőként vagy követőként, ami lehetőséget teremt a tradicionális szerepek újra gondolására a táncban és az életben egyaránt.

Keress fel minket ha:

  • érdekel a sport, a közösségi élet, és egy laza estét töltenél velünk jó hangulatban
  • szeretnél tanfolyamainkra beíratkozni! Nálunk profi tánctanároktól tanulhatsz, kezdő szinttől, kedvező áron
  • szeretnéd kipróbálni milyen a másik “bőrébe bújni” és nőként megtanulni a vezető, vagy férfiként a követő szerepét. Nem is olyan egyszerű…
  • résztvennél táncesteinken, melyeket 18:00 – 23:00-ig tartunk egyszer egy hónapban. Itt táncos filmeket nézhetsz, gyakorolhatod a tanfolyamainkon elsajátított lépéseket és ismerkedhetsz.

Várunk szeretettel!

Tanáraink, Oktatóink
margharita
Vyshetravskaya Margarita
12027587_10207378605480801_2274145408241054602_n[1]
Rencsisovszki Bea
fuleki_reka
Füleki Réka
Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.